#Orbán Viktor





Orbán Viktor bevette a piros pirulát, majd a fehéret, majd a kéket, és meglátta a NER jövőjét
 

Orbán Viktor bevette a piros pirulát, majd a fehéret, majd a kéket, és meglátta a NER jövőjét

A számára kiábrándító új európai erőtér és Magyar Péter megjelenése visszakényszerítette Orbán Viktort a táltosszerepbe. Amíg azonban tíz évvel ezelőtt Tusványoson azt kellett megmagyarázni, milyen szép lesz az illiberális állam, mostanra úgy kell beismerni annak kudarcait, hogy hosszú távon sikeresnek tűnjön. Orbán új várat akar építeni, de nem biztos, hogy be is fogja tudni fejezni – pláne, hogy futóhomokon nyugszanak az alapok.

Nagy Iván László Nagy Iván László




Orbán Viktor Tusványoson: Olyan változás jön, amire 500 éve nem volt példa
 

Orbán Viktor Tusványoson: Olyan változás jön, amire 500 éve nem volt példa

Miközben Európa keleti felén százezerszám ölik egymást az emberek, a nyugati felén százezerszámra engednek be idegen kultúrákból embereke – mondta Orbán Viktor a tusnádfürdői beszédében a Bálványosi Szabadegyetemen, ahol arról beszélt, hogy Európa lényegében behódol az Egyesült Államoknak, miután összeomlott az eddigi Párizs-Berlin hatalmi tengely. A következő időszakban Ázsia lesz a fejlődés új központja, de már majdnem kész a “magyar nagystratégia”.







Orbán: Meló van!
 

Orbán: Meló van!

Reggel még kormányülésen vesz részt, este már Tusnádfürdő felé veszi az irányt a miniszterelnök.

hvg.hu hvg.hu



Tízéves Orbán tusványosi illiberálisozása
 

Tízéves Orbán tusványosi illiberálisozása

Kereken egy évtizede, hogy Tusnádfürdőn Orbán Viktor meghökkentő állítást tett: illiberális államnak ugyanis egészen addig senki nem kívánta nevezni az általa vezetett országot a nyugati kultúrkörben, hiszen a kifejezésnek rendkívül negatív értelme volt.